Kinek a munkája nehezebb?

Kinek a munkája nehezebb?


Kurd népmese


Egy faluban éldegélt egy ember, meg egy asszony. Gyermekük nem volt. Nyáron az ember pásztornak állt, a mások juhait legeltette, az asszony meg otthon maradt. Mikor az ember hazament a legelőről, mindig azt mondta:

– Hallod-e, te asszony, én egész nap a mezőt meg a hegyeket járom a juhokkal, ha esik, ha fúj, te meg egész nap itthon vagy a jó melegben. Mi gondod van neked? Semmi.




Megharagudott az asszony, és egy reggel azt mondta az urának:

– Te maradj itthon, ma én megyek ki a juhokkal.

Megörült az ember:

– Jól van, csak mondd meg, mit kell csinálnom!

– Takarítsd ki a házat, etesd meg a kotlóst meg a csirkéket, és ereszd ki őket a tyúkólból. Csak vigyázz, hogy a csirkék szét ne széledjenek, és el ne hordja őket a héja! Aztán rostálj lisztet. A lisztből kavarints tésztát. Fűts be a kemencébe, főzz ebédet, süsd meg a lángost. Délben fejd meg a kecskét meg a juhokat, szűrd el a tejet, forrald fel, várd meg, míg kihűl egy kicsit, aztán öntsd szét csöbrökbe, és készíts kovászt, mert holnap cipót sütök. Itt a gyapjú, fonj belőle fonalat, ha megjövök, kötök harisnyát meg ujjast télire. A trágyából csinálj gyorsan korongokat, hogy télen legyen mivel fűteni. A tegnapi aludttejből köpülj vajat, mert különben megromlik. A ruhát is beáztattam, a szövésbe is belefogtam, de azt megcsinálom, majd ha este megjövök.

– Eridj csak, asszony – kiáltotta az ember −, megcsinálok én mindent, csakhogy végre egyszer itthon pihenhetek!

Elment az asszony juhot legeltetni, az ember meg kitakarította a házat, ahogy az asszony meghagyta, aztán megetette a tyúkot meg a kiscsibéket. A csibéket hosszú madzagon odakötötte az anyjukhoz, hogy szét ne széledjenek. Aztán befutott a kemencébe, feltette az ebédet.




Egyszerre csak úgy hallotta, mintha odakinn, magasan a levegőben tyúk kotkodácsolna. Elcsodálkozott, kifutott a házból, hát látja ám, hogy a héja egy csibét visz a körme közt, a többi a tyúkkal együtt a madzagon lóg. A tyúk kotkodál ijedtében. Az ember utána vetette magát a héjának, el akarta kapni a madzagot, sokáig futott, de nem érte utol. A héja eltűnt a hegy mögött.

Mikor visszament a házba, látta, hogy a tűz kialudt, a víz elfőtt, a kása odaégett. Megint tüzet rakott, öntött a zsákból lisztet a szitába, és hozzáfogott, hogy megszitálja, de akkor eszébe jutott, hogy az idő repül, a munka meg sok: “Hátamra kötöm én az aludttejes csuprot. Míg a lisztet rostálom, a vaj magától is megköpülődik!”

Úgy is tett.

Míg a lisztet rostálta, a csupor hol jobbra lődörgött a hátán, hol meg balra, és lassacskán elkészült a vaj. Nagyon megörült az ember, hogy milyen leleményes volt.

De megint megjárta.

Állva kényelmetlen volt a tésztát kavarni, letérdelt hát, a csupor meg felfordult, és mind kicsurgott belőle, ami benne volt. Az ember nagy üggyel-bajjal leoldotta a hátáról a csuprot, felmosta a padlót, felhintette hamuval, hogy hamarabb megszáradjon.

És megint a tésztához látott. Mikor elkészült vele, látta, hogy meleg a kemence, beletette a tésztát.

Az ajtó előtt bégetni kezdtek a juhok. Az ember kapta a rézcsöbröt, és futott, hogy megfejje őket. Először a juhokat fejte meg. Nem volt könnyű, mert nem voltak a kezéhez szokva. Mikor aztán a kecskét kezdte fejni, az kétszer is kiszakította magát a kezéből, harmadszorra meg úgy felrúgta a csöbröt, hogy a fele se maradt benne a tejnek.

Nagyon elfáradt az ember. Mikor végre megfejte a juhokat is, a kecskét is, visszament a házba – hát a lángos mind megégett. Gondolta, legalább a tejet felforralja. “Nem bajlódok a kemencével, rakok tüzet odakinn, azon forralom fel a tejet – gondolta -, úgy könnyebb is, meg gyorsabb is.”

Már a csillagok is feljöttek, sötét volt az udvaron. Tüzet rakott, fölébe akasztotta a rézcsöbröt, fogott egy kanalat, és kevergette a tejet, hogy oda ne kozmáljon.

Az asszony meg épp jött hazafelé. Már messziről meglátta, hogy tűz ég a ház mellett, és elcsodálkozott. “Mire az neki?” – gondolta magában, és sietett haza. Az ember észre se vette, és már ott is volt.

– Mi történt, miért gyújtottál itt tüzet?

– Gondoltam, az udvaron forralom fel a tejet, így kényelmesebb.




Felforrt a tej. Az asszony felkapta a csöbröt, és bevitte a házba. Az ember elmondta, mi minden történt vele egész nap.

– Megéheztem – mondta az asszony −, adj ennem!

– Csak tej van, egyéb semmi, nem volt időm főzni, egész nap azt se tudtam, hol áll a fejem. Tudod mit, asszony, holnap inkább maradj te itthon, és láss a házi munka után, majd én legeltetem a juhokat.

Attól fogva sohase mondta az ember, hogy az ő munkája nehezebb. És boldogan éltek.


Forrás:

internet

Képek: pixabay

Tetszett a cikk?

 

1001Könyv cikkek

További 1001könyv cikkek »

 

....