Nincs erősebb bizonyíték az írott szó erejére, mint az a tény, hogy minden korszaknak megvolt a maga "fekete báránya”, ami a könyveket illeti, hiszen sokat tiltottak már be a történelem során. Még Dr. Seuss (Theodor Geisel) sem úszta meg, hiszen a Lorax című 1971-ben megjelent könyvét betiltották politikai nézetei miatt. Legutóbb Brad Meltzer szerző fejezte ki csalódottságát, hogy 2014-es Én, Rosa Parks (I Am Rosa Parks) című gyerekkönyvét –, amely egyébként a polgári jogok szószólója volt – a Pennsylvania állambeli York-i Központi Iskola-negyedben, más – állítólag fontos – anyagokkal együtt betiltották. (A tilalom indokaként a szülői aggályokat említették, de ezt az indokot az utána következő tüntetések miatt gyorsan visszavonták.)

A kulturális normák, a politika, a személyes hiedelmek, az iskolapolitika és egyéb tényezők – mind befolyásolhatják a döntést, és ha úgy gondolják, hogy a sok fenti hiba miatt a könyv túlságosan elterjedt, akkor visszavonhatják a terjesztését. De vajon mióta működik ez a gondolatkontroll-politika?

Erre több lehetséges válasz is létezik. Elsőként a legtöbben a puritánokra gondolnak, vagyis azokra a szigorú erkölcsű személyekre, akik sem gondolkodásban, sem életmódban nem engednek az elveikből. Ha van egy véleményük, ahhoz ragaszkodnak, és ha más másként vélekedik erről, azt félreállítják, ha szükséges.

„A hiúságok máglyája”

Gyakran hiábavaló, amit a könyvtilalmak próbálnak tenni az olvasás korlátozása érdekében. Bizonyos esetekben veszélyessé is válhat a túlzott tilalom. 1497 körül Girolamo Savonarola, egy firenzei, aki egyfajta erkölcsi diktátornak képzelte magát, kiborult a vicceken, a szexen és mindenféle olyan dolgon, amit ő bűnösnek vélt. Savonarola a puritanizmus jegyében az úgynevezett hiúságok máglyáján műtárgyak tízezreit égettette el, köztük könyveket, verseket, ruhákat, bútorokat és festményeket, ezzel óriási veszteséget okozott a korabeli reneszánsz művészetnek. Emberek ezreit kínoztatta meg és végeztette ki a legkisebb kihágások miatt is. Hevesen bírálta a Medicieket bankhálózatuk miatt és az egyházat, főleg VI. Sándor pápát szabados életvitele okán. Ettől Firenze lakossága jámbor maradt? Nem igazán. 1498-ban Savonarola újabb máglyás égetésen vett részt. VI. Sándor pápa eretnekség vádjával ítélte el. Így végül Savonarola volt az a bosszantó tényező, ami leégett.

Girolamo Savonarola; fotó Fra Bartolomeo

Az első könyv, amit betiltottak

1637-ben egy Thomas Morton nevű férfi kiadott egy háromkötetes könyvet New English Canaan címmel, amely jogi kampányának jegyzetei alapján készült. Ebben a könyvben Morton a konzervatív puritán életet bírálta. Nem tetszett neki, hogy a puritánok elzárták a földterületeket az őshonos lakosság ellen, akiket sokkal nemesebb kultúrának írt le, és úgy határozta meg őket, mint egy új kánaánt, akit az Új-Izrael támad. Kemény és eretnek kritikát fogalmazott meg a puritán szokásokról és hatalmi struktúrákról, amelyek messze túlmutattak azon, amit a legtöbb új-angliai telepes el tudott fogadni. A környék meghonosodott és visszafogott kultúrájához képest Morton hedonista volt. Emellett barátságosan viselkedett az indiánokkal, és ezt a puritánok elítélték, nem értettek egyet azzal, hogy Morton velük barátkozik.

A puritánok szemében Morton közvetlen veszélyt jelentett az életmódjukra nézve. Könyvét a puritán erkölcs elleni teljes támadásnak fogták fel, és nem fogadták jó szívvel. Ezért betiltották – de valójában nemcsak a könyvet, hanem Mortont is, akit végül száműztek. Massachusettsbe soha többé nem engedték vissza, és egészen 1643-ban bekövetkezett haláláig nemkívánatos személy maradt.

New English Canaan; forrás: en.wikipedia.org

Természetesen voltak más könyvek is, amelyek tartalmuk miatt ebben az időben megkérdőjeleződtek. A 1640-es években ilyen volt John Eliot könyve, amely a keresztény nemzetközösség címmel megjelent politikai elmélet volt, vagy egy másik puritánellenes személy, William Pynchon, aki az 1650-es években esett áldozatul a tiltások törvényének.

Életével fizetett a szerző, aki „beszélt”

Több író az életével fizetett, ha olyan könyv került ki a kezéből, amivel magas pozícióban lévők, hatalmat gyakorlók nem értettek egyet. Kr. e. 259 és Kr.e. 210 között sok írót kivégeztek. Qin Shi Huang kínai császár 460 konfuciánus tudóst végeztetett ki kegyetlen eszközzel: élve eltemették őket. Miért alkalmazták a kivégzést? Az volt az elképzelésük, hogy könnyebb megakadályozni azt, hogy a szerző megírjon valamit, ami nem tetszik, ha meghal.

Kr. u. 35-ben Caligula római császár – minden bizonnyal erős erkölcsű ember lehetett – nem engedte az embereknek azt, hogy elolvassák Homérosz Odüsszeiáját, valószínűleg nem akarta, hogy megtudják, mit jelent szabadnak lenni.

A modern időkben már nem volt elfogadott az, hogy egy írót kivégzéssel büntessenek. A könyveket azonban a jogi kamerákban továbbra is kifogásolhatták.

Az 1960-as és 1970-es években már nyitottabbak lettek a könyvek iránt, kevesebbet tiltottak, míg a nyolcvanas években a tiltott könyv ötlete már gúnyforrássá vált. Akkor ugyanis az American Booksellers Association BookExpo America (ABA) szakkiállítás könyvkereskedői úgy döntöttek, hogy látványt csinálnak a tiltási gyakorlatból. A szervezők több mint 500 könyvet, amelyet a könyvtárak, iskolák és közösségek betiltottak, bezártak egy nagy ketrecbe, és a bemutatóteremben a padlón hagyták. Az Amerikai Könyvtári Szövetséggel és a Főiskolai Üzletek Országos Szövetségével együttműködve az ABA bevezette a betiltott könyvek hetét a figyelemfelkeltés érdekében.

Ez az írás eredetileg a Napi1Story magazinban jelent meg, IDE kattintva a többi érdekes történetet is elolvashatod.

Forrás:

mentalfloss.com

en.wikipedia.org